Oké biztos meglepődtél a cím olvasása után és teljesen jogosan, mint bármelyik más szolgáltatás pénzből tud létezni még az ingyenesek is amik máshogyan tudnak pénzt csinálni a működéshez.
Olvasd légyszi ezt a cikket mert egy teljesen működőképes dolgot mutatok be nektek (persze árnyoldallal és nem csak a csupa mézes mázas részét bemutatva).
Anno csináltam erről az eSIM-es szolgáltatásról videót, viszont csúfos fogadtatásban részesült mert mertem egy dinamikus és nem egy helyen álló „menet közben mertem elmondani felé háttérzajjal tele” videót tettem le az asztalra. A kudarcra itélt videó nyílvánosságban való hagyás helyett ugyanerről a témával kapcsán foglalnám össze írásban micsoda az a Firsty eSIM szolgáltatás.
A Firsty egy startup szolgáltatás amely a legnagyobb aduásza mellett, azaz az ingyen mobilinternet mellett még a konkurens eSIM szolgáltatásokhoz képest is versenyképesebb árazású fizetős mobiladatroamingos internetkapcsolatot biztosít az Airalo és az Instabridge-hez, sőt a még drágább Revolutos csomaghoz képest, igaz egy planban kevesebb az adat de gigabájtonként is kevesebbe kerül az alkalmi gyorsabb net dollárban, vissza az ingyen nethez.
Vegyük elő Android-os vagy iOS-es és egyben eSIM-re képes készüléket, kéznél van nálam a Samsung Galaxy S23 Ultra. A többi piacon lévő eSIM eszközök listáját itt találhatod meg.
A Firsty letöltése után bejelentkezzel a Google fiókkal vagy mobiltelefonszámoddal hogy kaphassál eSIM-et a Firsty-től, miután már sikeres a regisztráció és az eSIM képes mobilodhoz az előfizetés hozzáadása, már kapsz egy 100 MB-os adatot ahol 4G-t és akár 5G-t is használva minimum elérheted akár a 100 mbit/s sebességet, ennyi sebességel ez pillanat alatt elfogyik, bejön most az ingyenes plan a Firsty által, ezt részletezni fogom. Fontos hogy az app addig maradjon amennyire szeretnél hozzáférni a nethez Firsty által.
Magyarországon használva 4G és 5G hálózaton a Vodafone-t és az MTelekomos hálózatot használja (nem lehetett pontosan tudni hogy melyik hálózatra kapcsolódik mivel a kézi hálózat választásakor csak a Yettel hálózat neve írodott ki amire nem lehetett rákapaszkodni, de a többi „Firsty”-re átírt hálózatra meg igen, egyértelmű volt a további kettő operátor jelenléte – triopoliumban van a magyar mobil telco piac). Mindenáron ahol van Firsty partnerségben ott felkapcsolódik és mindenáron a hálózati név a „Firsty”-t fogja kiírni bármelyik támogatott, 120+ ország egyikén járunk.
Az 5G támogatottságról nem ír semmit egyáltalán a Firsty, csak is kizárólag a SZIN-en tapasztaltam meg annak működőképességét azon keresztül is (csoda hogy volt ideiglenes bázisállomás, mind a három operátor számára).
Tetszik a cikk? Támogass anyagilag légyszi 🙂
Az ingyenes mobilinetnek az a lényege hogy leginkább nem multimédia fogyasztás és feltöltésre hanem leginkább szöveges üzenetek és hanghivások hangüzenetek küldésére és fogadására (Telegram, Signal, Viber, Theerma, iMessage, esetleg a Messenger Instagram stb… – a Discord még gyenge lábakon), térképprogramok (online Google Maps, Apple Maps, Here) és főleg szövegeléses közösségi médiás használatra való kielégitő net sebességet biztosítanak, azaz max. 128 kbps le/fel, tehát itt nem lehet egy Netflix sorozat ledarálása (főleg wifi-s kapcsolattal megvalósítva szokás csinálni) letöltés nélkül megvalósítani esetleg a sokak által használt YouTube-ról sem lehet megtekinteni bármilyen videót feltéve ha a kiszemelt videókat nem töltötted le magadnak.
Signalon meg Viberen beszélgetés keretein belül a szokásos akadozásmentességben tudtam kommunikálni hanghívásban, a hangüzenetet Signal-on kb. 30 másodperc alatt küldtem el 15 másodperceset, képeket is lehet küldeni csak több időbe telik még alacsony képminőségben is (standard quality), videókkal ne is próbálkozzatok.
Telegrammal nem tudtam még szinte senkivel beszélni, erről nem tudok eredményt felmutatni.
Fontos hogy ha nem akarsz gondot akkor a képek automatikus letöltését kapcsold ki, nehogy hasznalhatattlan szintre tegyed az internetkapcsolatodat.
Tetszik a cikk? Támogass anyagilag légyszi 🙂
Online rádió hallgatás elmenyeget főleg ha alacsony bitrátában hallgatod azt és nem a flac-es streamet hallgatod, mondjuk ott van a klubrádió, simán megy a 32 kbit/s stream hallgatása némi akadozással. Spotify-t nem próbálom ki, a YouTube még hogy ha gyenge minőségben szeretnénk nézni videókat nem alkalmas fluid élmény biztosítására.
A Wordpress-es blogbejegyzés frissítésse újabb szöveggel (amit most kényszerből Törökországból ezt meg kell tennem) való bővítésekor Wordpress alkalmazással az kb. 15 másodpercbe kerül.
(ukrán Lifecell SIM-kártyát elvileg beaktiválták 1 óra hosszája, azonban sem Magyarországi sem Törökországi operátorhoz nem lehet felcsatlakozni mert „nincs beaktíválva” és „Ukrajnában kell beaktíválni” – itt most vagy nagy nehezen de turistás helyi török SIM-et vagy az Instabridge-et fogjuk használni, az általam kitalált mobilinternettel spórolás kudarcba fulladt)
Opera Mini-t mindenképp tölsd le az útad elött ha esetleg rendes híroldalt is szeretnél fogyasztani az oldalak tömörítésével, jól bevált cucc korlátosabb lehetőséggel rendelkezőknek, a mobilnetezés hajnalában nem véletlen volt népszerű nyomógombos mobiloknál is.
Ha kell nagyobb sebesség 2.50 usd-t fizess 2GB-os ultra gyors netért ami a legjobb ár-érték az egész eSIM mizériában, magának az utazónak telekommunikációs képességét könnyebbé téve.
Frissítés:
A napi árképzés 1 Eurótól indul, onnantól lehet kapni meg nem határozott (nem biztos hogy mindenen korlatlan) adatkeretet social media, üzenetek, email és térképalkalmazáshoz megfelelő sebességel Comfort csomagban
Rugalmasabbá tették az előfizetést
2,5 eurótól induló First Class-al nagyobb sebességel szörfölhetsz a netet, akár nézhetsz már netflix és youtube tartalmakat sőt még megis oszthatod mással a netet is ugyszintén meg nem határozott adatkerettel.
Ezt írja ki ezekre a csomagokra adatkorláthoz kapcsolódoan:
Comfort plus: Hogy mindent megtehessünk, amit otthon is.
Reklámmentes + korlátlan hozzáférés az alapvető dolgokhoz + videóhívások + 4 óra streaming, letöltés + 4 óra közösségi média.
~700mb/nap, ami után továbbra is használhatod az adatforgalmat, de alacsonyabb sebességgel.
First class: Erőteljesebb felhasználóknak letöltés és streaming egész nap.
Reklámmentes + korlátlan hozzáférés az alapvető dolgokhoz + videóhívások + 7 óra streaming + 8 óra közösségi média.
~2GB/nap, amely után továbbra is használhatod az adatforgalmat, de alacsonyabb sebességgel.
Úgy tűnik hogy van adatkeret, csak nem nagyon van ez kiírva hogy „ennyi az adatkeret”.
Gondban vagy a valutaváltással? Nem gond, használj Revolut-ot meg Wise-t.
Hogyan van ez az ingyenesség fenntartva?
Úgy hogy a felhasználók 60 percenként (FRISSÍTÉS: 30 percenként!!!) korlátlan mennyiségben alkalmanként hajlandóak reklámokat nézni akár 30-60 másodpercig, esetleg ezt a még le nem járt keretet megint 60 percessé (FRISSÍTÉS: 30 percessé!!!) teheted ugyanezzel.
Van hirdetés, van bevétel!
Mindegy hogy mit dob ki a gép a min. 30 mp-ből amit meg kell nézni, akár sokadjára a copy pasta casual mobilos játékokat, esetleg milyen új kiemelt termék jött a Temu-n.
Az app-ot továbbra is tudjuk használni mikor nulla perces kerettel rendelkezünk hogy nézni hirdetést esetleg tudjál fizetni a Firsty-ért.
Van az ún. Byte-ok is ahol ingyen adatkeretet kaphatsz és vele együtt gyorsabb netet kaphatsz úgy hogy újabb felhasználót meghívsz magadhoz, „byte”onként kaphatsz 100 MB-t.
Használd ezt a remek lehetőséget
Tetszik a cikk? Támogass anyagilag légyszi 🙂
Az első használatkor volt gond a használatkor és persze az ügyfélszolgálattal is, ugyanis nem jött az internet vagy jött de csak 2G EDGE-en ami nem működőtt, sok órás dörömbölés után sikerült használatba venni az ingyen netet. Előfordul valahol a használhatattlanság még appal sem. Amúgy tudtam használni Szerbiában (Szabadka és Palics) és Romániában (Aradra meg Temesvárba) kerékpár tekeréskor is működött, tudtam az alap dolgokra használni a netet.
„Ennek az egésznek semmi értelme, olyan mint a Carvertical”
Miben? Hogy kapsz internetet ingyen de lassú?! Az igazság hogy nincs ingyen ebéd, ha te dolgozol, nem örülnél annak hogy ingyen végeznéd azt (hogy ne is tudjál engemet jól megtámogatni egy kis adakozással 😉 ) – ugyanez van az internetszolgáltatóknál is fizetsz azért hogy kapj mindenre használható és számodra és a pénztárcádnak megfelelő tulajdonságú vezetékes internetet és az ISP mögött dolgozó emberek vannak akik végzik a szükséges munkálatokat pl. hibajavítás és újabb kapcsolat létesítése, hogy ha kapsz ingyen internetkapcsolatot (még bármit is) ne panaszkodj, hiszen „ingyen lónak nem nézzük a fogát”. Magyar piacon volt ez a B-Tel nevű cég és a modellje de a céggel együtt is befuccsolt (ingyen net hirdetések után, nem volt elterjedve, nem csak azért bezárták kapuikat), a Firsty meg nemzetközi és sok helyen sokféle akár fizetőképes userek is használják, ezért sok jót várok tőle mert nem egy pici piacot fedd le kizárólag.
Mobil infrastruktúra fenntartása is igen sok költséggel jár és a Firsty-nek nincs saját hálózata az egész világon, roaming egyezményt kötött a magyar szolgáltatókkal is hogy úgy ahogy a Firsty adja akár magyarországon is a neked megfelelő mobilnetet használhasd. Sőt ha nem lenne reklámokkal megtarkítva és osztogatja az ingyen netet méghozzá k+ gyorsat, az a cég k+ gyorsan csődbe menne (remélhetőleg nem). Bro ne sajnáld utazáskor a pénzed ilyenre (ahogy rám se).
Amúgy a drága kommentelő Carvetical emlegetésével próbálta érteni hogy az egy (nem hivatalosan) „csalás” és „semmit érő” autós infókat lekérő szolgáltatás.
Verdict:
Tehát tudván hogy semmi sem fekete-fehér a világ hanem meg kell figyelni az árnyalni valókat, tökéletes lehet az akár (számos kompromiszummal együtt is) bizonyos helyzetben az ingyen internetkapcsolat használata Firsty eSIM szolgáltatáson keresztül, lehet ugyanattól a Firsty-től versenyképesebb árazással is minőségi és a többi eSIM roaming providerekhez képest olcsóbb ajánlatot is kaphattok alkalmi netezésre a legtöbb külföldi országok egyikén belüli tartozkodáshoz.
Cikk vége tért. De…
Még mielött elmennél, szeretnék szólni nektek egy WEB3-hoz kapcsolodó mobiltelefonról, mely garantáltan kaphattok kriptovalutás airdrop-ot.
Solana mobile, csak olcsóbb kivitelben és TON-ra (The Open Network ökoszisztémára) öszpontosulva, ez az Oyster Labs Universal Phone.
Ha rajtam keresztül vesztek Oyster Labs Universal Phone-t, kaptok 600 $OYS-t, FWP Pass-t és további airdrop várhatóak ettől, nyereményjátékra is résztvehettek (x-re tovább osztani egy tweet-et további oys-tért és 10000 $DUROV-ért)
160 dollár a készülék a szállítássi díjjal együtt
Fontos hogy ne a váltóról fizesetek és non custodial ton-os tarcát használjatok, lehet fizetni más kriptóval is (ami nem TON és nem TON network)
Kiszállítás az idei utolsó negyedévben
Az itt megjelent bejegyzés vége nem minősül pénzügyi tanácsadásnak, mindenféleképpen érdemes felmérni minden egyes befektetés elött a kockázati hajlandóságot és a türőképességet. Nem vállal a cikk írója semmilyen felelőséget az esetleges összeg elvesztéséért. Mindenképpen javasolt körültekintőnek lenni a termék vásárlása, bizonyos eszközökbe való befektetés elött.